0BFE06 Csillagfényben | |
Egy végtelenül unalmas, csillagok és bolygók nélküli, sötétségben egyenletesen táguló hidrogén- és héliumatomok alkotnák a világot mára, ha az anyagot építő atomok ugyanolyan tökéletesen nyomonkövethetőek és viselkedésükben megérthetőek lennének mint a mindennapi megszokott világunkban szereplő tárgyak, ha a világ úgy működne mint egy tökéletes svájci óra. Azonban szerencsére A TÖKÉLETES NEM LÉTEZIK, a látszólag teljesen egyenletesen eloszló hidrogén- és héliumatomok kavantummechanikai fluktuációknak köszönhetően, a Heisenberg-féle határozatlansági elvvel összhangban imitt-amott rövid időre teljesen önkényesen, teljesen előreláthatatlanul, minden indok nélkül elhagyják a számukra kitűzött helyet és ott bukkannak fel ahol nem lehetnének...
...és ezt használta ki a leggyengébb, a GRAVITÁCIÓS KÖLCSÖNHATÁS: ha a hidrogén- és héliumatomok eloszlása tökéletesen egyenletes lett volna, akkor minden részecskét minden oldalról ugyanakkora gravitációs erő húzott volna és így időtlen időkig továbbra is maradt volna a tökéletes rend a hidrogén- és héliumatomok eloszlásában. Azonban a mikrorészecskék 13.7 milliárd évvel ezelőtti teljesen önkényes kiruccanásaira perdöntő bizonyíték a csillagok létezése: a helyét önkényesen elhagyó atom tájékáról a "szomszédok" kezdtek szétszéledni, a visszatérő önkényes atom már későn tért vissza, őt is megragadta a szétszéledési láz, ahol pedig rövid időre betolakodott, ott beindult A CSILLAGPOR CSOMÓSODÁSA, és ezzel beindult a láncfolyamat, csomó csomót falt fel, a nagyobb hal a kisebbet kebelezte be, mígnem annyira naggyá nem hízott, hogy saját súlya alatt kezdett roskadozni.
A csomókirály közepén az anyag már olyan kis helyre nyomódott össze, hogy egyre gyakoribbak és hevesebbek lettek a részecskék ütközései, azaz a gázfelhő közepe mind forróbb lett. Amíg az ősrobbanásban széjjelrepülő részecskék tágulása következtében a világűr egyre jobban lehült, a részecskék ütközései egyre lágyabbak és és erőtlenebbek lettek, addig az összetömörödő csillagporban pont az ellenkező folyamat játszódott le, az ütközések mind hevesebbek lettek, a hőmérséklet egyre magasabb: hétszáz fokon a protocsillag (születendő csillag) elkezd vörösen izzani, ezerötszáz fokon sárgán, háromezren sárgásfehéren...és ekkor a csillag közepében sokmillió fokon a hidrogénatomok már annyira össze vannak zsúfolva, hogy rövid időre teljesen önkényesen, teljesen előreláthatatlanul, minden indok nélkül az egyik hidrogénatommag a másik atommag helyén bukkan fel (ugyanis ez a kvantummechanikai TUNNEL-EFFEKTUS), erre föl azonban beindul a NUKLEÁRIS FÚZIÓ, négy hidrogénatom legvégén héliumatomba egyesül, a csillag közepe óriási HIDROGÉNBOMBA lesz és a csillag berobban a létezésbe, a folyamatos NUKLEÁRIS FÚZIÓ megállítja a gravitációs összehúzódást és a csillag elkezdi ontani fényét.
A hidrogén égésével keletkező négyszer nehezebb héliumatomok a gravitációs vonzás következtében a csillag közepébe hullanak, körülöttük pedig folyamatosan ég a hidrogén...majd a nyomás és hőmérséklet olyan nagy lesz a héliummagban, hogy mind gyakrabban kerül héliumatommag kvantummechanikai TUNNEL-EFFEKTUS útján másik héliumatommag közelébe, amivel berobban a HÉLIUMBOMBA tovább fokozva a csillag fényerejét és ellenállását a gravitációs összeomlásnak.
Három héliumatomból szénatom lesz, négy héliumatomból oxigénatom, öt héliumatomból pedig neonatom. Így már a legnehezebb szén-, oxigén- és neonatomok halmozódnak fel a csillag közepében...majd a nyomás és hőmérséklet olyan nagy lesz a szén-oxigén-neonmagban, hogy mind gyakrabban kerül szén-, oxigén- és neonatommag kvantummechanikai TUNNEL-EFFEKTUS útján másik szén-, oxigén- és neonatommag közelébe, amivel berobban a SZÉN-, OXIGÉN- ÉS NEONBOMBA tovább fokozva a csillag fényerejét és ellenállását a gravitációs összeomlásnak.
Kettő szénatomból magnéziumatom lesz, egy szén- és egy oxigénatomból pedig szilíciumatom. Így már a legnehezebb magnézium- és szilíciumatomok halmozódnak fel a csillag közepében...majd a nyomás és hőmérséklet olyan nagy lesz a magnézium- és szilíciummagban, hogy mind gyakrabban kerül magnézium- és szilíciumatommag kvantummechanikai TUNNEL-EFFEKTUS útján másik magnézium- és szilíciumatommag közelébe, amivel berobban a MAGNÉZIUM- ÉS SZILÍCIUMBOMBA olyannyira fokozva a csillag fényerejét, hogy már szúró kékesfehér fénnyel világít az első generációs óriáscsillag.
Egy magnézium- és egy szilíciumatomból vasatom keletkezik, kettő szilíciumatomból pedig nikkelatom. Így már a legnehezebb vas- és nikkelatomok halmozódnak fel a csillag közepében...de a nyomás és hőmérséklet hiába lesz nagy a vasmagban, a vas már nem képes "begyulladni", a "vashamu" csak halmozódik a csillag közepében mindaddig, amíg az összes "fűtőanyag" vassá nem ég (hidrogén, hélium, szén, oxigén, neon, magnézium és szilícium ég vassá a csillag belsejében hagymaszerű gerezdekben).
...és a csillag fénye kialszik...de ez még nem a vége: mivel már nincs több NUKLEÁRIS FÚZIÓ hogy ellenálljon a gravitációs összehúzódásnak, a csillag anyaga gyorsuló ütemben zuhan önmagába olyan rendkívüli sűrűséget elérve melynek köszönhetően a fennmaradt tüzelőanyag egy utolsó nagy SZUPERNOVAROBBANÁSBAN szétfröccsenti a csillag anyagát a világűrbe (úgynevezett csillagköd alakul ki a felrobbant csillag környezetében), eközben a vasmag egy részéből energia befektetésével kettő-négy-hatszor nagyobb atomokat is szintetizálva (azaz feltöltve a periódusos táblát Z=26-tól Z=150-ig, az aranygyűrűm anyaga is egy ilyen szupernovarobbanásban jött létre), a csillag közepében lévő anyagot pedig fekete lyukba tömörítette a SZUPERNOVAROBBANÁS, ráerősítve a gravitációs összehúzódásra.
Az első generációs, hevesen égő és ebből kifolyólag rövid életű csillagok szétrobbanásából hátramaradó csillagköd és az ősrobbanásban keletkező és mindenhol jelenlévő csillagporból jönnek létre a második generációs "kukázó-guberáló-csöves" csillagok, mint a mi napunk például. Mivel jóval kisebbek lasabban égetik el tüzelőanyagukat, a napszerű csillag akár tíz milliárd évig is "égeti" hidrogénkészletét. Ahogy azonban a végén mégis "kialszik a tűz" a gravitációs vonzás ellenállás nélkül tizedére zsugurítja a csillagot:
A haláltusáját vívó, mind gyorsabban forgó zsugorodó csillag közepében a nyomás és hőmérséklet olyan nagy lesz, hogy az egymásnak rontó héliumatomok, jobban mondva: héliumiónok (kettő proton + kettő neutron) a kölcsönös elektromos taszítás ellenére mégis olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy felülkerekedik az erős kölcsönhatás (még akkor is, ha nem hágják meg a potenciálgátat, de az úgynevezett kvantumtunneleffektusnak köszönhetően mégis erős kölcsönhatásba lépnek), és a hélium berilium, szén és oxigénné alakul át (kettő, három és négy héliumatom "összeolvadásával"). A héliumégető Nap (tízszer kevesebb energia szabadul fel mint hidrogénégetésnél) vörös óriássá puffad: egymillió kilóméteres sugara kétszázmillió kilóméteres lesz (forgása jelentősen lelassul), a Földet is magába olvasztja.
A "szénné égett Nap" tüze másodszorra is kialszik, újra a féktelen gravitáció veszi át az uralmat. A mind gyorsabban forgó zsugorodó csillag közepében a nyomás és hőmérséklet olyan nagy lesz, hogy egymásba nyomja a szénatomokat, a Föld nagyságúba préselt százszorosan lekicsinyített Napban úgynevezett "degenerált elekltronfelhő" alakul ki, mely megállítja a további zsugorodást. A nyomás nem elégséges, hogy beindítsa a szén nukleáriss égését neon, szilícium és magnéziummá, így egy kivételesen stabil és hosszúéletű "fehér törpe" nevű
csillag jön létre (annak ellenére, hogy energiautánpótlás nincsen, de a kivételesen forró, kicsire zsugorodott felület jóval kevesebb energiát sugároz).
 |