Számunkra, a Földröl nézve, a menyezet b = v t szakasszal "kioldalaz" a fénysugár elől mire az eléri a menyezetet ("v" az űrhajó sebessége), így a fénysugár akarva-akaratlanul az átlós c = c t utat teszi meg (az első "c" az "a-b-c" háromszög átfogója, a második "c" a fény terjedési sebessége, "t" pedig a Földön mért idő amíg a fénysugár az űrhajó padlójától a menyezetig fölér. Pythagoras tétele alapján: a2 + b2= c2 , azaz átcsoportosítva egyik oldalra az űrhajós, másikra a földi méréseket az: a2 = c2 - b2 összefüggést kapjuk, melybe behelyettesítve a bal oldalon az űrhajóban eltelt idő, jobb oldalon a Földön mért idő és fénysebesség és űrhajósebesség szorzatával kifejezett távolságokat:
c2 t02 = c2 t2 - v2 t2 kifejezést kapjuk, melyet "c" fénysebesség négyzetével osztunk: Az utolsó képlet a relativisztikus idődilatáció képlete: az űrhajóban eltelt t0 = 1s idő a Földről nézve akár t = 100s is lehet akkor, amikor az űrhajó majdnem a fény sebességével suhan ("v = 99.995% c", azaz az űrhajó 99.995% fénysebességgel száguld) , és így a menyezet olyan iramban "kioldalaz", hogy a Földről nézett felfelé haladó fénysugár inkább már majdnem vízszintesen kénytelen haladni ahhoz, hogy beérje az előle "menekülő" menyezetet. ... mindez annak tudható be, hogy a fény minden megfigyelő számára ugyanazon "c" fénysebességgel halad ...
|